Hírek : 23.Forduló Hosszúpályi-Hajdúsámson |
23.Forduló Hosszúpályi-Hajdúsámson
2013.04.22. 14:34
Megtört a jég!
A mai mérkőzés mindkét csapat számára nagyon fontos volt, hisz a hazaik a dobogóért a vendégek a bentmaradásért küzdenek. Az összecsapás hazai támadásokkal kezdődött, majd ezután a vendégek is veszélyeztettek. Egy pontrúgás után Nagy Sándor ollózó mozdulatával megszerezte a vezetést Hosszúpályi (1-0). Védelmi hiba miatt Hajdúsámson 11-eshez jutott, amelyet Bíró Tamás László hárítani tudott ezzel megkoronázta az egész mérkőzésen nyújtott teljesítményét. A félidő vége előtt egy szép kontratámadásból Olajos Gergő köszönt be egykori csapatának ezzel 2-0-ás állásnál vonultak az öltözőbe a csapatok. Második félidőben egy öngóllal szépítani tudott a vendég csapat, de Czibere Balázs találatával újra kettő volt a különbség (3-1). Az eredmény nem változott így a hazai csapat megszerezte tavasszal első győzelmét és továbbra is kapaszkodik a 3. helyért.
Szerdán Magyar Kupa meccs vár a fiúkra az NB3-ban szereplő DEAC lesz az ellenfél. A mérkőzés 16:00-tól kezdődik. Várunk mindenkit sok szeretettel.
Hosszúpályi-Hajdúsámson 3–1 (2-0)
150 néző, vezette: Gyarmati I. (Lévai Z., Árva A.)
Hosszúpályi: Bíró T. – Horogh F., Sándor T., Patka J., Nagy S., Varga D., Czibere B., Lakatos T. (Debreceni Zs.), Olajos G. (Balogh D.), Horváth G. (Lázár R), Szabó B. (Kontra D.). Vezetőedző: Selyem Nándor.
Hajdúsámson: Katona G – Papp M., Csonka K., Hodosi T., Szabó G., Halász Z., Molnár Á., Szfára F. (Béke F.), Bartha Z., Dorogi Gy., Mertin L. (Radóczi V.). Vezetőedző: Szegedi Szabolcs.
Gól: Olajos G., Czibere B., Nagy S., illetve Sándor T. (öngól).
Jók: mindenki, illetve Csonka K.
Ifi: 5-1.
Selyem Nándor – Nagyon akartuk a győzelmet, ami a játékunkban többször is pozitívan megmutatkozott a mérkőzés folyamán. Magabiztos győzelmet arattunk. Ezt a győzelmet Darnai Józsefnek, a megye egyik legjobb edzőjének ajánljuk.
Szegedi Szabolcs: – A szerencsésebb csapat nyert, két asszisztens segítségével.
|